umlogo kicsi

E-mail

UMSZKI

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum

Nyitólap

Cipősdoboznyi szeretet

Cipősdoboznyi szeretet

Idén elég korán, októberben érkezett egy e-mail, amelyben egy önkéntes szervezet karácsonyra kért adományokat rászoruló gyermekek számára. A szülőkkel levélben egyeztettünk, és a megbeszélt időpontra, október 27. péntekre be is hozták a 9.C osztály tanulói a kis dobozaikat. Volt, aki plüssállatkákat hozott, mások mesekönyvet, társasjátékot,IMG 20231027 072044 tartós édességet vagy írószert. Szinte mindenki talált otthon valamilyen játékot, amiről szívesen lemondott, hogy egy ismeretlen kisgyermeknek örömöt szerezzen.

Pénteken reggel 7:15-re mentünk be az iskolába, hogy együtt induljunk útra bocsátani a kis szeretet dobozainkat. A FOXPOST automatáiban térítésmentesen postázhattuk a csomagokat, amelyekből annyi volt, hogy külön telefonon kellett kérnünk további 4 rekesz rendelkezésre bocsátását, hogy az összes adomány beférjen.

A gyerekekkel előzőleg beszélgettünk az osztályfőnöki órán, hogy mennyire szerencsések vagyunk mind: megajándékozhatunk másokat, akiknek nélkülünk talán nem is lenne semmi a karácsonyfa alatt.

Azt gondolom, mindenkit jóérzéssel töltött el, hogy jót tett, és hogy örömöt próbáltunk szerezni ismeretlenül valakiknek.

 IMG 20231027 073118  IMG 20231027 122125

Seyfried Katalin (9.C osztályfőnöke)

Miniszter Elismerő Oklevele 2023. október 23.

Miniszter Elismerő Oklevele 2023. október 23.

2023. év október 23-i nemzeti ünnep alkalmából iskolánk 5 oktatója: Braun Éva, Hegyiné Závori Szilvia, Karikó-Tóth Tamás, Nagy Annamária és Soósné Varga Rozália a "Miniszter Elismerő Oklevele" kitüntetésben részMEO 2023 10 kicsiesült.

Az elismerő okleveleket Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes-államtitkár és Dr. Hankó Balázs a felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért, felnőttképzésért felelős államtitkár adta át október 26-án a Kulturális és Innovációs Minisztériumban megrendezett ünnepségen.

Gratulálunk!

Focisiker 2023

Focisiker

Immár 18. alkalommal szervezte meg a Budapesti Diáksport Szövetség középiskolák részére a kispályás "Pesti srác" kupát okt. 7-én. Iskolánk csapata jó játékkal és rendíthetetlen küzdeni akarásával megnyerte a kupát, azaz az első helyen végzett.

Gratulálunk a csapatnak!

  • Gálfi Zsolt csk. 11.Vfocisiker 2023 kicsi
  • Pálmai Ákos 11.V
  • Kovács Ákos 11.V
  • Braun Levente 9.F/M
  • Gózony Adrián 10.E/F
  • Mikudina Krisztián 10.E/F
  • Molnár Norbert 10.E/F
  • Tarr Martin 12.D
  • Mitró Áron 12.D

Felkészítő tanár: Andorfer János

Nyitott kapuk 2023-24

Kedves 8. osztályos Tanulók, Tisztelt Szülők!

umszki

Nyílt napokat tartunk 2023.11.08, 2023.11.23, 2023.12.01-én az érdeklődő 8. osztályos tanulóknak. A látogatóknak bemutatjuk az iskolát, diákok vezetésével bemehetnek szakmai gyakorlati órákra, ismerkedhetnek az általunk oktatott ágazati képzésekkel. A nyílt napokra előzetesen az iskola honlapján kell regisztrálni, alkalmanként 3 időpontban és 3*20 fős létszámkorláttal.
A szülői tájékoztatót 2023.12.07-én délután tartjuk, 3 idősávban és 90 fős létszámkorláttal.

Kérjük, az alábbi regisztrációs linken jelezzék részvételi szándékukat:
Regisztráció a nyílt napra: https://nyitottkapuk.umszki.hu/

Reméljük, hogy sok hasznos információhoz jutnak látogatásuk alatt!