Nyitólap
Cipősdoboznyi szeretet
Cipősdoboznyi szeretet
Idén elég korán, októberben érkezett egy e-mail, amelyben egy önkéntes szervezet karácsonyra kért adományokat rászoruló gyermekek számára. A szülőkkel levélben egyeztettünk, és a megbeszélt időpontra, október 27. péntekre be is hozták a 9.C osztály tanulói a kis dobozaikat. Volt, aki plüssállatkákat hozott, mások mesekönyvet, társasjátékot, tartós édességet vagy írószert. Szinte mindenki talált otthon valamilyen játékot, amiről szívesen lemondott, hogy egy ismeretlen kisgyermeknek örömöt szerezzen.
Pénteken reggel 7:15-re mentünk be az iskolába, hogy együtt induljunk útra bocsátani a kis szeretet dobozainkat. A FOXPOST automatáiban térítésmentesen postázhattuk a csomagokat, amelyekből annyi volt, hogy külön telefonon kellett kérnünk további 4 rekesz rendelkezésre bocsátását, hogy az összes adomány beférjen.
A gyerekekkel előzőleg beszélgettünk az osztályfőnöki órán, hogy mennyire szerencsések vagyunk mind: megajándékozhatunk másokat, akiknek nélkülünk talán nem is lenne semmi a karácsonyfa alatt.
Azt gondolom, mindenkit jóérzéssel töltött el, hogy jót tett, és hogy örömöt próbáltunk szerezni ismeretlenül valakiknek.
![]() |
![]() |
Seyfried Katalin (9.C osztályfőnöke)
Miniszter Elismerő Oklevele 2023. október 23.
Miniszter Elismerő Oklevele 2023. október 23.
2023. év október 23-i nemzeti ünnep alkalmából iskolánk 5 oktatója: Braun Éva, Hegyiné Závori Szilvia, Karikó-Tóth Tamás, Nagy Annamária és Soósné Varga Rozália a "Miniszter Elismerő Oklevele" kitüntetésben részesült.
Az elismerő okleveleket Pölöskei Gáborné szakképzésért felelős helyettes-államtitkár és Dr. Hankó Balázs a felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért, felnőttképzésért felelős államtitkár adta át október 26-án a Kulturális és Innovációs Minisztériumban megrendezett ünnepségen.
Gratulálunk!
Focisiker 2023
Focisiker
Immár 18. alkalommal szervezte meg a Budapesti Diáksport Szövetség középiskolák részére a kispályás "Pesti srác" kupát okt. 7-én. Iskolánk csapata jó játékkal és rendíthetetlen küzdeni akarásával megnyerte a kupát, azaz az első helyen végzett.
Gratulálunk a csapatnak!
- Gálfi Zsolt csk. 11.V
- Pálmai Ákos 11.V
- Kovács Ákos 11.V
- Braun Levente 9.F/M
- Gózony Adrián 10.E/F
- Mikudina Krisztián 10.E/F
- Molnár Norbert 10.E/F
- Tarr Martin 12.D
- Mitró Áron 12.D
Felkészítő tanár: Andorfer János