A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja
A kommunista ideológia alapja, a magántulajdon megszüntetése. Ez a szocialisztikus-egyenlősítő eszmei gyökerekből fakad, a bolsevizmus pedig végre is hajtja ennek megszüntetését úgy, hogy annak során nem ismer kíméletet. A végrehajtás, amelyet az ipari-kereskedelmi szektorban államosításnak, a mezőgazdaságban pedig kollektivizálásnak neveztek, rengeteg halálos áldozattal járt. A kommunista ideológia másik fontos eleme, hogy erőszakos úton próbálja egyarcúvá, egyosztályúvá alakítani a társadalmat. A XX. században forradalom útján, az ipari munkásság hatalomra juttatásával és diktatúra bevezetésével akarta ezt elérni Oroszországban, és több más államban is. A kommunista rendszer nem kímélte meg Magyarországot és a magyar népet sem. A történelem úgy hozta, hogy 1919-ben az elsők között jött létre néhány hónapra a proletárdiktatúra rendszere Kun Béla vezetésével a Magyarországi Tanácsköztársaság formájában. Halálos áldozatai azonban már ennek a rövid időszaknak is voltak. A politikai alapú bírósági ítéletek, valamint a Lenin-fiúk és más különítményesek leszámolásai, azaz a „vörös terror” több száz ember életét oltották ki. A magyarországi kommunisták számára - akik pár ezren voltak - az újabb lehetőséget az 1944-45-ös esztendő hozta meg. Magyarország szovjet megszállása számukra új történelmi távlatot nyitott. Az orosz katonák „málenkij robot” ('kis ingyen munka')
címén máig tisztázatlan számú embertömeget hurcoltak el szovjet munkatáborokba 3 nap helyett 3 évre vagy még többre – vagy éppen örökre. Egy ilyen vagonba bekerülhetett valaki csak azért, mert volt rajta egy leventesapka, német vezetékneve volt, vagy egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen. A meghalt hadifoglyokat is figyelembe véve és a háború alatti országterületre számítva 330 ezerre tehető a szovjet táborokból haza nem térő halott magyarok száma. Itthon közben a magyar kommunisták – miután demokratikus úton nem tudtak hatalomra kerülni – 1946-47 fordulójától szovjet támogatással likvidálták ellenfeleiket. Ez akkor a demokratikus alternatívát jelentő Független Kisgazdapárt elleni támadást jelentette. Ennek jelképe 1947. február 25-én Kovács Bélának, a Kisgazda-párt főtitkárának a szovjetek által történt letartóztatása. Kovács Bélát a magyar törvények alapján nem lehetett letartóztatni, ezért ezt a szovjetek „magukra vállalták” és Szibériába hurcolták, ahonnan nyolc év múlva, megtört, beteg emberként térhetett csak vissza. Magyarországon folytatódott a diktatúra kiépítése. 1947-49 során felszámolták a többpártrendszert. Ezzel párhuzamosan kiépült a belügyi irányítás intézményrendszere is, amelynek élére az Államvédelmi Hatóság, az ÁVH került, Péter Gábor altábornagy parancsnoksága alatt. Internáló- és munkatáborokat (a leghírhedtebb Recsk) hoztak létre, tízezreket telepítettek ki Budapestről osztályhovatartozás alapján vidékre (eredeti lakását a többségük sosem kapta vissza). Az osztályharc másik különleges falusi frontja volt a kulákok elleni harc. A kulák orosz eredetű szó, jelentése: kizsákmányoló, nagygazda, zsíros paraszt. A kuláklistákra a falusi társadalom tehetősebb, szorgalma, kemény munkája, szakértelme révén több földet birtokló, tekintéllyel bíró tagjai kerültek rá. Hat év alatt ezt a réteget is kiiktatták a falvak életéből, de ezzel együtt megkezdődött a hagyományos paraszti társadalom felbomlasztása is. Ezt teljessé a kollektivizálás, vagyis a paraszti magántulajdon felszámolása tette. Az 1956-os forradalom leverése után ezt Kádár János hajtotta végre a kis- és középparaszti birtokok téeszesítésével. Diákjainknak csak azt tudjuk kívánni: életük nagy részét úgy éljék le majd, hogy tényleg csak a tankönyvekből, filmekből ismerjék: milyen is volt ez a XX. századi rémtörténet, amelyet kommunizmusnak neveznek!
