Testnevelés

Nyomtatás

2019-20-as tanév
Iskolánk 2017/2018-as tanévtől kezdve szoros együttműködésben áll a Magyar Testnevelési Egyetem Sportegyesületével (TF-SE). Rekrutációs bázist biztosítunk a röplabda szakosztály bővítésére, jelenleg két csapattal, két korcsoportban (U17, U19) veszünk részt az Országos Bajnokságban.
Saját nevelésünkből, két tanuló az U19 csapatkapitánya Pálinkás Attila és ütőjátékosunk (átló) Iszlai Dávid jutott fel a Testnevelési Egyetem Felnőtt NBII-es csapatába, akik most játszanak az NBI-be kerülésért.
Edzéseink: U17: Hétfő, Kedd, Péntek
U19: Hétfő, Kedd, Péntek

TFSE-UMSZKI U17
umszki u17 2020 kicsi
Csapattagok
Mireider András Kovács Bence Hárai Norbert (csk) Katona Levente
Péter László Bogdán Bence Ármós Dániel Györe Botond
Hiányoznak: Ladányi Dominik Siska Csaba  
 

TFSE-UMSZKI U19

umszki u19 2020 kicsi

Csapattagok
Barabás Botond Kaintz Ádádm Klemensz Roland Illés Nikolasz (libero)
Antal Levente Iszlai Dávid Szóbel András (libero) Fekete Sándor
Orosz Barnabás Blaskó Barna Pálinkás Attila (csk) Radil Róbert
Rózsahegyi Gábor

TFSE NB III.

 palinkas attila iszlai david 
Pálinkás Attila Iszlai Dávid

 

2016-17-es tanév
Iskolánk, az UMSZKI diákja
Fedelin Botond (9.A)
a 2016/17-es
TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA
budapesti elődöntőjében
az V. helyen végzett.

Felkészítő tanár: Nagy Zsuzsa 
Gratulálunk! 
Köszönjük! J

Az „Újhold” középiskolás labdarúgó kupán
az UMSZKI csapata
az I. helyen végzett 

Edzőjük: Andorfer János 
Gratulálunk! 
Köszönjük! J

A Budapesti Középiskolás
Amatőr Teremlabdarúgó Bajnokságon
az UMSZKI csapata
a VI. korcsoportban
a II. helyen végzett 

 A csapat tagjai:

Polyák Gergely 12.A (csk.),Kovács Norbert 12.F,Diószegi Márk,Hamperger Norbert és Tölgyesi Gábor 12.E,Kovács Ákos és Sipos Viktor 11.F,Faltus Gábor 11. G és Nagy Viktor 9.F
Edzőjük: Andorfer János 
diákjaink az V. korcsoportban a VI. helyetszerezték meg. 
Gratulálunk!
Köszönjük! J

BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA ATLÉTIKA EREDMÉNYEK

BHSE PÁLYA 2016.04.26-27.

FIÚ EREDMÉNYEK V. KORCSOPORT
1500 m fiú V. kcs. 2 if. alapján
5. Diós Attila 2000 Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskolája és Szakiskolája (IV. ker.) 4:35,33 f1
Távolugrás fiú V. kcs.
34. Lengyel Gábor 2000 Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskolája és Szakiskolája (IV. ker.) 3,31

FIÚ EREDMÉNYEK -  VI. KORCSOPORT

100 m fiú VI. kcs. 6. ief.
3. Mészáros Márk Mihály 1997 Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskolája és Szakiskolája (IV. ker.) 11,80
100 m fiú VI. kcs. 1. ief.
3. Varga Balázs 1997 Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskolája és Szakiskolája (IV. ker.) 11,79
Súlylökés (6 kg) fiú VI. kcs.
5. Záprel Imre 1998 Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskolája és Szakiskolája (IV. ker.) 11,03

LÁNY EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT

Távolugrás lány V.kcs.
26. Vincze Dorottya 1999 Budapesti Műszaki SZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskolája és Szakiskolája (IV. ker.) 3,36
 Minden tanulónk sportszerűen, fegyelmezetten versenyzett. A szervezési anomáliák és rossz időjárás ellenére is dicséretet érdemlően szerepeltek, annak ellenére, hogy senki nem jutott be a diákolimpia döntőjébe. Szervezők: Szenczi, Forgács, kísérő tanár Forgács.

 

A Budapesti Középiskolás Amatőr
Teremlabdarúgó Bajnokság

két korcsoportjában is remekeltek tanulóink

edző: Andorfer János

1. Szent Imre Gimnázium
2. Nikola Tesla Szerb gimnázium
3. UMSZKI
A csapat tagjai: Werner Máté 9.A,Deák Zsolt és Molnár Levente 9.Ckny,
 Nagy Viktor 9.Fkny, Vida-Szűcs József 9.F, Faltus Gábor és Kardos Norbert
10.G és Polyák Gergely 11.A

 

1.Szent Imre Gimn.
2. Veres Pálné Gimn.
3.UMSZKI

A csapat tagjai:Szaniszló Dániel 11.C,Sipos Viktor és Sipos Zsolt
10.F,Polyák Gergely 11.A,Brausz Martin és Kovács Norbert 11.F,Erdei Károly
és Kéri Attila 11.G,Halácsy Gergely 13.D,Petrovics Attila 1/13H.

 Gratulálunk! Köszönjük! J

A február 20-án megrendezett Budapesti Középiskolás Amatőr
Teremlabdarúgó Bajnokság V.korcsoport (1999-től született tanulók)
eredménye:
1. Szent Imre Gimnázium
2. Nikola Tesla Szerb gimnázium
3. UMSZKI
A csapat tagjai: Werner Máté 9.A,Deák Zsolt és Molnár Levente 9.Ckny,
 Nagy Viktor 9.Fkny, Vida-Szűcs József 9.F, Faltus Gábor és Kardos Norbert
10.G és Polyák Gergely 11.A

 

edző: Andorfer János

 

Labdarugó csapatunk az alábbi helyezéseket érte el

 

-„Pesti Srác” Kupa                 I. hely

 

-„Sportparty”                       III. hely    / két csapattal /

 

-„Coca-Cola” Kupa

téli forduló               csoport II. hely

          tavaszi forduló       csoport II. hely

          összesített                                II. hely

-BLSZ U 17 footsal torna                 I. hely

 

- Floorball csapatunk az országos diákolimpián országos elődöntőig jutott.

 

- a Budapesti Diáksport Szövetség téli teremtornáján                       

VI. korcsoport          II. hely

V. korcsoport          I. hely

 

-„Qualitas Kupa”                              V. hely

 

 

A Budapesti diákolimpián kézilabda csapatunk a III. helyen végzett.

Atlétikásaink az alábbi eredményeket érték el

 

-      Diákolimpia budapesti döntő

 

Molnár Attila 12.C  400 m                     II. hely

Molnár Attila          200 m                      II. hely

Molnár Attila          110 m gátfutás    III. hely

Mészáros Márk 9.D    távolugrás        V. hely

Mészáros Márk      200 m                      V. hely


 

-      Diákolimpia országos döntő

 

Molnár Attila          400 m                III. hely

Molnár Attila          400 m gátfutás   I. hely         

52,81 mp új diákolimpiai csúcs!

Mészáros Márk 200 m                       32. hely

 

 

Atlétika /Diákolimpia budapesti döntő/:

felkészítő: Szenczi László

 

Molnár Attila  10.C:

110 m gát- I. hely

400 m- I. hely

200 m- III. hely

mindhárom számban továbbjutott az országos döntőbe

 

Szakálos ádám  12.E:

távolugrás  -IV. hely

 

Kézilabda:

felkészítő: Bischofné P. Éva

 

Budapesti Középiskolás Bajnokság      IX. helyezés

Szily Kupa   -   III. hely

 

Antoni Balázs  13.C

Árok Roland    10.B

Baczur Bence   11.A

Czverkon László  13.F

Grosz László   13.D

Papp János    12.E

Papp Tibor    12.D

Pesa Dávid   2/14.B

Rózsa Benedek  11.B

Smahulya Bence  11.E

Szabó Ákos   12.A

Szabó Szilárd   10.C

Szőcs István    2/14.F

 

                                              

 

 

Labdarúgás:

felkészítő:  Andorfer János

 

Szily Kupa I. hely

Gelei Vince       10.E

Gombos Dániel  11.F

Katona Marlon   2/14.B

Kovács Tibor  1/13.A

Milaj Elis     13.D

Nguyen Hai  12.C

Pifku Roland  9.F

Pócsi András   2/14.G

Sörös Csaba   12.C

 

Újpesti Diáknapok I.hely

Gelei Vince   10.E

Katona Marlon   2/14.B

Kovács Tibor  1/13.A

Pifku Roland  9.F

Pócsi András   2/14.G

Sörös Csaba   12.C

 /Füzesi Máté 11.C/

 /Nguyen Hai  12.C/ 

 

Tavasz Sportparty III. hely

Gágó Tamás  2/14.C  /CAD/

Milaj Elis     13.D

Pócsi András   2/14.G

Sörös Csaba   12.C

 

Őszi Sportparty I.hely

Csipkereki Roland    10.D

Pintér Attila      12.E

Spacsek Attila     12.E

 

Pesti Srác Kupa /Budapesti Diáksport Szövetség/ I.hely

Füzesi Máté 11.C

Henez Ádám   12.F

Mihályfi Béla   12.D

Milaj Elis     13.D

Nguyen Hai  12.C

Pócsi András   2/14.G

Sörös Csaba   12.C

Szabó Szilárd   10.C

 

teremfoci /Diákolimpia/:

V. korcsoport    -   I. hely

Bódi Ferenc   10.F

Fézler Milán   10.F

Kelemen Dávid  9.F

Molitorisz Gergely  9.F

Németh Norbert  9.G

Szabó Szilárd   10.C

Tímár Bence    9.F

 

VI. korcsoport    -   I. hely

Bognár Ferenc   12.A

Heczel Zsolt    10.B

Kovács Tibor  1/13.A

Milaj Elis     13.D

Nguyen Hai  12.C

Sörös Csaba   12.C

Szabó Szilárd   10.C

Zák Gábor   11.D

 

Floorball   /felkészítő:  Andorfer János/:

Önkormányzati Sport- és Egészségnap III. hely

Szily Kupa   I.hely

Pintér Attila      12.E

Spacsek Attila   12.E

 

Kosárlabda    /felkészítő: Horváth Balázs/:

Szily Kupa II.hely

Bencsik László    12.A

Berente Dániel   11.F

Czeba Péter     11.D

Fülöp Gergő     10.C

Kerekes Gergő   11.D

Kóbor Levente   10.E

Kump Gergő     11.F

Reményi Richárd   10.E

Szilvási Attila     11.F

Takács Zoltán   11.C

 

Sportlövészet:

Budapesti Diákolimpia II.hely

Juhász Gábor    2/14.E