umlogo kicsi

E-mail

UMSZKI

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum

Nyitólap

Veseny, verseny hátán

Verseny verseny hátán

Mozgalmas héten vannak túl az informatikát tanulók.
Egy héten keresztül zajlott az e-hód nemzetközi internetes feladatmegoldó verseny.
Hagyomány, hogy a közismereti informatikát tanulók saját órájukon kapnak lehetőséget a feladatok megoldására.e hd 1
A felsőbb évfolyamosok közül csak az informatika alapképzés résztvevői mérettettek meg programozás órákon.
A magas létszám és az egy hetes lebonyolítás miatt, minden nap "napi győztes"-t hirdettünk a junior és a senior kategóriában.
Az országos eredmények jövő héten állnak rendelkezésre, de az intézményi eredmények már ismertek:

A közismereti informatika mellett az alapképzésben résztvevő tanulóink szakmai versenyeken is próbára tehetik eddig megszerzett tudásukat.
Csütörtökön a BMSzC által szervezett VI. ITE első, online fordulójára került sor, melynek helyszíne az iskola egyik gépterme.
Ez a lehetőség az alapképzés és a szakképzés tanulói számára nyitott, lehetőséget teremt a hálózati ismeretek, és információtechnológiai tudás felmérésére.
Pénteken a békéscsabai szervezésű II. Junior Linux Adminisztrátorok Versenye szintén első, online fordulója zajlott.
A linuxosok virtuális gép használatával oldották meg feladatukat. Sajnálatos, hogy ez a verseny csak az alapképzés tanulói számára elérhető, pedig a szakképzősöknek is egy lehetőség lenne a vizsgájukra való fellkészülés folyamatában.
Péntektől vasárnapig tartott a Dusza webprogramozói verseny első fordulója, intézményünket egy háromfős, 10. osztályos csapat képviselte. Pénteken és szombaton az iskola egyik termében készítették komplex alkalmazásukat, míg vasárnap már otthonról tartva a kapcsolatot fejezték be éjjel a munkájukat.
A hagyományos Dusza programozói verseny 23-án, szombaton a Neumann-ban kerül megrendezésre, intézményünket 3 csapat képviseli
Decemberben a Nemes Tihamér alkalmazói verseny első fordulója vár az előrehozott, közismereti érettségi vizsgára készülők számára.
Következő hírünkben az eredményekről olvashatnak, addig is sikeres szereplést, tapasztalatokban gazdag versenyzést kívánunk!